Afrika > Namíbia: a homokdűnék országa

1. nap    Érkezés Windhoekba
Érkezés Namíbia fővárosába, az autó felvétele, a szállás elfoglalása, szabadidő.

2. nap    Windhoek – Kalahari (300 km)
Indulás dél felé a Kalahári vidékére, ahol hamarosan az egész táj kopárrá válik és vörös színben pompázik. A szállás környékén a bérelt autóval is kirándulhatsz, de ha ahhoz van kedved kiscsoportos dzsipes vagy gyalogos túrára is indulhatsz hivatásos túravezetőkkel. A szállás környékén gyakran látni nyulakat, sakált és tarajos sült, szövőmadarakat, gazellát, struccot és óriástúzokot.

3. nap    Kalahari – Fish River Canyon (kb. 440 km)
Előbb az „óriások játszóterén” áthaladva hatalmas gránitsziklák közt, majd különleges alakú, több száz éves tegezfák közt vezet az utad Földünk második legnagyobb kanyonjához a Fish Riverhez. (Az amerikai Grand Canyon a legnagyobb.)
 
4. nap    Fish River Canyon
Kirándulás a 160 km hosszú és átlag 22 km széles kanyonnál. A kanyont nemcsak az ország legnagyobb folyója, hanem különböző földmozgások is alakították. Egy beomlás miatt jelenleg szinte teljesen száradt a medre, csak az esős évszakban fordul elő, hogy vizet is látni a kanyon mélyén. A szárazság ellenére fákkal és kisebb növényekkel is találkozhatunk, de a legnagyobb látványosság az ahogy a különböző színű sziklatömbökön a napfény tükröződik az egyes időszakokban.

5. nap    Fish River Canyon – Lüderitz (kb. 420 km)
Továbbutazás egy bájos óceánparti városba, Lüderitzbe. Útközben egy I. világháborús hadifogolytábor, egy tiltott gyémántlelőhely és a namíb sivatag vadlovai is feltűnnek. Lüderitzben a régi vasútállomás, a gyarmati időket idéző házak és a templom mellett érdemes ellátogatni a Diaz Point világítótoronyhoz. Kis szerencsével láthatsz pápaszemes pingvineket és delfineket is.

6. nap    Lüderitz – Tiras-hegység
Továbbutazás a parttal párhuzamosan északi irányba. Először Kolmanskop kísértetvárosában érdemes megállni. A fotósoknak is kedvelt témája a város, melyet az 1900-as években németek építettek a gyémántlelőhelyek kiaknázására. A lakóházak mellé iskola, kórház, színház, stb. is épült. A város az első világháború után fokozatosan elnéptelenedett, míg végül 1954-re a szeles tájon a sivatag vette át az uralmat. Egyes részei múzeumként működnek, míg a nagyobb terület teljesen le van zárva a látogatók elől. A házak közt térdig ér a sivatag. Ha többet szeretnél látni, engedélyt kell hozzá szerezni és javasoljuk, hogy fogadj hivatásos túravezetőt a nehezebben látogatható részek bejárásához, mert viperák is szeretnek a házak közelében hűsölni.  
Továbbutazva a homokos tájat füves váltja fel, gazellákkal és zebrákkal is találkozhatsz mire a Tiras-hegységbe érsz.

7. nap    Tiras – Sossusvlei (kb. 210 km)
Továbbutazás a legnagyobb homokdűnék világába. Mielőtt odaérsz, a homokdűnék lábánál áll a Duwisib-kastély, ami ma múzeumként működik. Több történet és legenda kering a furcsa kastély körül. Az egyik szerint, mivel építtetője somme-i halála után a kastély elhagyatott lett, a lovai kiszöktek, hogy élelemhez jussanak és belőlük lettek a namíb vadlovak. A vadlovak tényleges különlegessége, hogy akár 72 órán át se vesznek vizet magukhoz. Továbbutazás Sossuvleibe.

8. nap    Sossusvlei
A Namíb-sivatag egyedülálló természeti látnivalói következnek, Sossusvlei gigantikus, néhol 300 méter magas homokdűnéi, melyek a legmagasabbak a világon. A nemzeti park részéhez tartozik a Sasriem-kanyon és a Halott-völgy is. Előbbinél a sziklafalak közti  4 km-es út viszonylag könnyen végigjárható, utóbbiban a vörös homokdűnék lábánál hófehérré száradt talajban kiszáradt akáciafák emlékeztetnek a halandóságra. Érdemes ellátogatni a Rejtett-völgybe és a megkövesedett dűnékhez is. A Namíb-sivatag dűnéi jellemzően nem mozognak, nevüket is onnan kapták, hogy a Sasriem-kaputól milyen távolságra fekszenek. Előbb-utóbb mind megkövesednek majd.

9. nap    Sossusvlei – Swakopmund (kb. 340 km)
Reggeli után az óceánpart irányába fordulj és a Gaub és a Kuiseb kanyonok érintésével, a kősivatagon át utazz először a Walvis-öbölbe, majd Swakopmundba. A Walvis-öbölben számtalan madárfajt, bálnákat, delfineket és fókákat láthatsz.

10. nap    Swakopmund
A tengerparti üdülőtelepülésen a német hatásnak köszönhetően szinte egy európai város képével találkozol. A pihenés mellett érdemes hajókirándulást tenni és úgy figyelni meg az igazán változatos élővilágot: a bálnákat, fókákat és delfineket. Annak fényében pláne különös az élővilág, hogy alig párszáz kilométerre innen a homokdűnék közt csak bogarakat és néha sakálokat látni. A városban mindenképp tégy egy sétát és a világítótornyot is nézd meg!

11. nap    Swakopmund – Damaraland (kb. 340 km)
Továbbutazás a fókakolóniák és a Csontváz-part mentén. A furcsa nevű partszakasz nevét a bálnavadászat maradványaként megmaradt csontokról, valamint a szokatlan tengeráramlatoknak köszönhetően itt rekedt/kivetett hajóroncsoknak köszönheti. Továbbutazás Damaralandba.

12. nap    Damaraland
Az erdős-ligetes Damaraland vidéke az UNESCO Világörökséghez tartozik. A területen közel 2500 db sziklarajzot tártak fel a kutatók, melyek közül a Twyfelfontein a leghíresebb és leglátogatottabb. A többezer éves barlangokrajzok megtekintése után látogass el a Damara Élő múzeumba. A különleges „múzeumban” szerintünk megtalálták az egészséges egyensúlyt, ahogy bemutatják az őslakos damara törzs szokásait és mindennapjait. A damarák nincsenek bezárva ide (mint egyes rezervátumokba), nem titkolják, hogy sokan nem itt laknak, farmerben járnak és a modern technika vívmányait is használják, nem színészkednek, hanem őszintén bemutatják a szokásaikat és így megtesznek mindent azért, hogy a kultúrájukat megőrizzék és bemutassák. Természetesen a himbák falujába is el lehet látogatni. (ami véleményünk szerint sajnos inkább a „hogyan mutogassuk a szegény/elnyomott törzseket” a turistáknak attrakció elég szerencsétlen verziója.)

13. nap    Damaraland – Etosha nemzeti park (kb. 250 km)
Továbbutazás a világhírű Etosha nemzeti parkba. Afrika legrégibb nemzeti parkjának a neve ovambo nyelven „nagy fehér síkságot” jelent. A park közepén egy sós lapály helyezkedik el, ami az év nagy részében teljesen száraz: a sima, 150 km hosszú meder holdbéli tájra emlékeztet és valóban fehér. A környéke viszont annál változatosabb: szavanna, félsivatag és lombos erdő is van a parkban, ami lehetővé teszi a nagy számú és változatos állatpopuláció terjedését.

14-15. nap    Etosha nemzeti park
Vadlesek az Etosha Nemzeti Parkban: hajnalban és napközben a kijelölt útvonalon bérelt autóval, vagy dzsippel és túravezetővel fedezhető fel a park, este pedig az egyik megvilágított itatónál figyelhető meg az élővilág. A part jól kiépített, így az itatóhelyek környékén ideális rálátás nyílik a vadállományra. A 22 ezer km²-es, sűrű, bozótos területen nagy számban élnek oroszlánok, orrszarvúk, leopárdok, zsiráfok, antilopfélék és elefántok, és számos mára már veszélyeztetett madárfaj egyedei.

16. nap    Etosha – Waterberg – Otjiwarongo (kb. 380 km)
Reggeli után délre, Namíbia belső területei felé indulsz. Útközben állj meg egy kicsit Waterbergben, ami elsősorban történelméről híres: itt győzték le a német gyarmatosítók a hererokat, akiket aztán a mai Botswanába űztek. Az ütközetben elhunytaknak állítottak emléket a városban. A közeli azonos nevű fennsíkon pedig az igazi afrikai szavanna vár dús növényzettel, számos forrással és elképesztő madárvilággal.
A nap végén Otjowarongoba érkezel, a hererok által a kövér tehenek vidékének nevezett helyre. Bár a város is egyre növekszik, a mai napig itt találhatók a legnagyobb állattenyésztő farmok, köszönhetően a térségre jellemző kellemes időjárásnak. Érdekessége még a vasútállomás, ahol az 1912-es gőzmozdonyt is meg lehet még nézni. A város környékén számos privát vadrezervátum, valamint kimondottan a gepárdok és a nagymacskák megmentésére létrehozott nemzeti park is található.

17. nap    Otjiwarongo – Windhoek (kb. 320 km)
Visszatérés a fővárosba, mely egyben Namíbia egyetlen klasszikus értelemben vett városa 250 000 lakosával. Afrikai mércével elég tiszta és rendezett város, ahol viktoriánus épületek, a német gyarmatosítók házai és a Legfelsőbb Bíróság nemrég épített hatalmas és modern épülete is látható. Szép a templom, a Tintapalota, ami a Parlament otthona, a főutca és érdekes a Nemzeti múzeum is.

18. nap    Hazautazás
Búcsú Namíbiától, hazautazás.
 

Vízum: Az országba való belépéshez magyar állampolgárok számára vízum szükséges, melyhez 2 aláírt fénykép és vízumigénylő lap kitöltése, utazási voucher szükséges. Vízum 35.000,- Ft/fő. Az útlevélnek a visszautazástól számítva 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
Klíma, öltözködés: a hőmérséklet egész évben 25-30 C° körüli, a sivatagi részeken a 40- 50 C° is előfordulhat, az óceán partján viszont ennél 20-25 Cº-kal is kevesebb lehet, az éjszakai és hajnali hőmérséklet erősen visszaesik, réteges, könnyű öltözet ajánlott, melyben meleg ruha is van. Mindig vigyünk magunkkal vizet!
Fizetőeszköz: namíbiai dollár (1 N$~ kb. 35 Ft). kártyával általában lehet fizetni. a dollárt és eurót át kell váltani.
Elektromosság: 220 V, de adapter szükséges, melyet a helyszínen érdemes beszerezni. Biztonság: az országban szinte ismeretlen fogalom a bűnözés.
Közlekedés: Namíbiában baloldali közlekedés van érvényben.
Tankolás: a tankolásra ügyeljünk, mivel vannak szakaszok- elsősorban a sivatag- ahol 100-200 kilométeren keresztül nem található benzinkút.
Úthálózat: az országban kitűnő az úthálózat. a sivatagi részeken azonban a közlekedés csak gyakorlott vezetőknek ajánlott.
Egészségügyi tanácsok: oltás nem szükséges.
Telefon: A mobiltelefonok a sivatagi részeken is működnek egy-két hely kivételével.
Egyéb: Vigyünk töltőt, pótakkumulátort és elég memóriakártyát a fényképezéshez.

Tiszteletbeli konzulátus:
Cím: Windhoek West 7 Hippokrates Street
Levelezési cím: Windhoek P. O. Box 20392
Előhívó: 264-61
Telefon: 223-175, 220-450, 264-81-124-7493 (mobil)
Fax: 223-175
Tiszteletbeli konzul: Trepper György
 

A Kalahári sivatagban az esőzések minden évben szembeötlő változást idéznek elő, ami természetesen hatással van az állatvilágra is. Angola magas területeiről víz zúdul a völgybe, ezáltal az Okavango folyó északon felduzzad, és végezetül sekély tavak és lagúnák egész hálózatát alkotja mocsaras deltát képezve. Ilyenkor dús halállomány alakul ki, sok madárfaj vonul ide táplálékot keresve és fészekrakás céljából.
A sivatagban bivalyok, elefántok, vándorantilopok, gnúk és zebrák évszakonként óriási vándorlásba kezdenek kiadós legelőterületeket keresve. A nedves évszakban az áradások elől kitérve dél felé vonulnak, míg a száraz időkben ismét északnak veszik útjukat, hogy megkeressék a már csak ott fellelhető vizet.

Az állatok közül is csak azok élnek meg errefelé, amelyek jól tűrik az év nagyobbik felében előforduló szárazságot és hőséget. Leggyakrabban a nyársas szarvú antiloppal, vándorantiloppal, gnúval, zsiráffal és struccal találkozhatunk, de a szerencsések láthatnak kisebb-nagyobb ragadozókat vagy néhány ritkább antilopot is. Szinte mindegyiknek van valamilyen specialitása, amellyel a nehéz körülményekhez alkalmazkodott. A nyársas szarvú antilop például sokáig kibírja víz nélkül, beéri a táplálékából felvett nedvességgel. A vízből inkább az oldott ásványokra van szüksége. Amikor a nemzeti parkban lezártak néhány mesterséges vízlelőhelyet, a nyársas szarvú antilopok ezek kiszáradó mélyedéseibe jártak inni, mert ott feldúsultak az ásványi sók. Veséjük olyan jól szűri a testnedveiket, hogy jóval kevesebb a vizeletük, mint más emlősöké. Agyuk hűtését orruk sajátos érhálózata, a csodarece segíti. Ennek jóvoltából a melegre érzékeny agyba néhány Celsius-fokkal hidegebb vér jut, mint testük más részeire.
Bármilyen gyors is, a törékeny termetű vándorantilop könnyű prédája még a kisebb termetű ragadozóknak is. A vándorantilop úgy őrzi meg népességét, hogy egy-egy tehén 13 hónap alatt akár kétszer is ellik. A fiatal nőstények egyéves korukban, amikor még el sem érik felnőttkori testméreteiket, készek az első borjú kihordására.
A Kalahári oroszlánjai arról híresek, hogy fekete a sörényük.